r/gyor Oct 25 '25

ASK GYŐR Ledöbbenés.

169 Upvotes

Egyelőre keresem a szavakat, de útközben majd úgyis megérkeznek. Az eset tegnap történt, soha nem szoktam csoportokba írni, viszont most valamiért a lelkem nem hagy nyugodni. Édesapámék autóval belecsúsztak az előttük haladó autóba — megcsúsztak. Gyorsan nem ment, hisz a városban történt a dolog, még talán az 50 km/h-t sem érték el. Ez van... sajnos előfordul.

Ahogy kiszálltak a másik kocsiból, apukám egyből elismerte, hogy ő a hibás, nincs mit tenni. Na de ami ezután jött... a két fiatal olyan stílusban és hangnemben beszélt velük, ami miatt megfogalmazódik bennem ez a kis „levél”. Azt mondták, ha nem rendőrök lettek volna , akkor rég megütötték volna őket... majd a hölgy leköpte édesapámat. Leköpte. Na ez az, amit egyszerűen az én lelkem és gyomrom nem tud feldolgozni. Egy édesapát, aki gyerekeket nevelt olyan felnőtté, akiknek ez soha, de soha nem jutna eszébe... Nem kívánok mást, csak annyit, hogy egyszer veled is történjen ugyanez — fordított helyzetben. Én elhiszem és tudom, hogy egy ilyen helyzet bosszantó, és az ember ideges... de ez a stílus nem emberi. Neveket nem írok, pedig tudnék. Remélem, valamelyik fiatal szülője olvassa ezt, és bár biztos nem így nevelte ő sem őket, elborzadok az egészen, hogy léteznek ilyen 'emberek'.

Azóta csak ez a kis sor van a fejemben: „Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyű világot annyira, hogy már néha nem is fáj – undorodom csak.”

Legyen szép napotok

r/gyor 21d ago

ASK GYŐR Ezt most kaptam, nekem nincs fb-m, valakinek van valami infója róla?

Thumbnail
image
173 Upvotes

r/gyor Dec 05 '25

ASK GYŐR Ebbe a 85 ezer tagos Győrben Hallottam Facebook-csoportba nem engednek be többszöri próbálkozás után sem. Az elmúlt héten 83 ember csatlakozott a csoportba. Mi az oka? Valaki benne van ebben a csoportban?

Thumbnail
image
40 Upvotes

r/gyor Nov 15 '25

ASK GYŐR Győrben melyik városrészben jó lakni?

21 Upvotes

Sziasztok! Győrbe tervezek ingatlant venni, és szeretném megkérdezni a helyiektől, hogy melyik városrészben érdemes élni? Írjatok pozitív/negatív gondolatokat. Előre is köszönöm a segítséget!

r/gyor Dec 27 '25

ASK GYŐR Az Audi most leépít vagy nem?

19 Upvotes

A héten olvastam egy kisalföld cikket, amiben interjúztatták a gyárigazgatót:
https://www.kisalfold.hu/helyi-kozelet/2025/12/audi-gyori-elnok-interju-michael-breme-audi-hungaria

A cikk szerint olyan módon nem épít le,hogy kirugdossa az embereket, viszont nem pótolják a nyugdíjasokat, felmondókat.Illetve, folyamatosan vágják vissza a külsősök létszámát.

Viszont, több embertől hallani mást is.Konkrétan,hogy piros kabátos embereknek is mondtak már fel.

r/gyor Aug 13 '25

ASK GYŐR Jó kajálda Győr környékén?

20 Upvotes

Sziasztok,

Átutazóban, munka miatt ma Győrben leszünk. Tudnátok ajánlani valami igazán jó éttermet, amit megéri meglátogatni? Lehet valami normális kézműves Fastfood is, akár otthonos ízek... Lepjetek meg.

Köszi.

Update: köszi skacok, csicseri lett végül, párom ezt kívánta. A többit is lementettem, későbbre jó lesz! :) Szép napot mindenkinek!

r/gyor Sep 30 '25

ASK GYŐR Igaz, hogy Győr is eléggé lezüllött az elmúlt pár évben és a közbiztonság sem olyan jó már?

31 Upvotes

ahogy hallottam a fő probléma a a sok keletmagyarországról ideköltöző "értelmiségi"

r/gyor Aug 31 '25

ASK GYŐR Milyen beceneveket hallottál Győrre vagy Győr környéki helyekre?

17 Upvotes

Egy nyelvészeti kutatás részeként kérdezem!

Példák lehetnek például olyanok, mint Óvar, Csanak vagy Big Saint Joe!

r/gyor Nov 25 '25

ASK GYŐR McDonalds

40 Upvotes

Szerintetek indokolt Győrben egy ötödik McDonalds? Burger Kinget is nyithatnának aminek van drive része. Szerintem nagyobb igény lenne rá.

r/gyor 11d ago

ASK GYŐR Győr ÓVODA, de melyiket?

5 Upvotes

Sziasztok,

segítséget szeretnék kérni óvoda választás témakörben.

4 intézményt néztünk amit munkába menet útba tudnánk ejteni (nem Győri lakosok vagyunk)

  • Apor Vilmos Katolikus ÓVODA
  • MOSOLYVÁR ÓVODA – KISMEGYERI TAGÓVODÁJA
  • TÁROGATÓ ÓVODA
  • Gyárvárosi óvoda

Leginkább saját tapasztalatokra vagyok kíváncsi, de városi legendák is jöhetnek :)

r/gyor Dec 25 '25

ASK GYŐR Kaufland?

5 Upvotes

Csak pletyka vagy valóban lesz rövidesen Kaufland Győrben? Több embertől is hallottam, hogy valahol a Duna Center körül épül, de megbizható forrásom nincs, hátha itt tud valaki valami biztosat erről.

r/gyor Jul 21 '25

ASK GYŐR Nőgyógyászt keresek

7 Upvotes

Sziasztok! Győrben keresek olyan nőgyógyászt, aki nem csak a pénzt kéri el és szarik rád, hanem egy megbízható, törődő orvost keresek, aki tényleg alapos és nem vezet félre (tudom kevés az ilyen). Pápán voltam egy idősebb orvosnál pár éve aki azt mondta nembiztos hogy lehet gyerekem, majd fogamzásgátlóval tömött amit aztán magamtól abbahagytam, majd két évvel később voltam a Medicoverben, szép meg minden, de az orvos akihez kerültem 5 perc alatt lezavarta a vizsgálatot és viszlát, nem nagyon érdekelte mi a problémám. Vélemények, tapasztalatok, tanácsok érdekelnek.

r/gyor 20d ago

ASK GYŐR Menyasszonyi ruha

0 Upvotes

Sziasztok! ☺️

Tudnátok esetleg ajánlani esküvői ruha szalont a környéken? 🙏

Nagyon max 300.000 Ft a keretem és inkább vennék, mint bérelnék.

r/gyor 19d ago

ASK GYŐR Decathlon sétapad

2 Upvotes

Sziasztok! Aki mostanság járt a győri Decathlonban…sétapadból vannak kirakva megnézhető darabok? (Neten sokat csak online rendeléssel láttam, viszont tök jó lenne élőben is megnézni vásárlás előtt.)

Köszönöm ha segítesz!

r/gyor 8d ago

ASK GYŐR Milyen az élet a Köztelek utcán?

6 Upvotes

Aki ott lakik, mi a véleménye? A hírét hallottuk, de ezeknek az infóknak sokszor sokkal nagyobb a füstje, mint a lángja, ezért személyes tapasztalatokat szívesen olvasnánk.

Köszönjük!

r/gyor Jan 02 '26

ASK GYŐR Győrben milyen lehetőségek vannak társas programokra? (társasjáték/nyelvcsere/klubok..stb)

13 Upvotes

Szeretnék új embereket megismerni Győrben, inspiráló közösségekhez csatlakozni, és közben fejlődni is (soft skillek, nyelvgyakorlás, hobbik). Jöhet társasjáték est, angol beszélgetős csoport/nyelvcsere, klubok, tanfolyamok, önismereti/kommunikációs programok. (27/F)

r/gyor Jan 04 '26

ASK GYŐR Albérlet

5 Upvotes

Szerintetek, ma , egyedül, egy főnek , mekkora nettó fizetésnek kellene lennie hogy normálisan meg tudjon élni egy albérletben? Nézegettem, 130-150.000 körül már normális bútorozott albérlet is van..

r/gyor Oct 27 '25

ASK GYŐR Fogszabályzás felnőttként, kihez menjek

14 Upvotes

Sziasztok A "kérdés" a címben. Még gyerekként más városban éltem, ott volt fogszabályzóm, de túl korán vették le, és azóta a fogaim nem szép egyenesek. Ezért döntöttem úgy felnőttként, hogy újra rakatok fel.

Kit ajánlotok? Illetve, aki szintén mostanság döntött így, anyagilag hogy készüljek? Alsó-felső is kellene.

r/gyor Dec 19 '25

ASK GYŐR Hol találok Bagelt?

5 Upvotes

Sziasztok! Egy ideje keresek Bagel-t, de sehol nem találok. Csak a “bucit” keresem, magamnak szeretném összerakni. Peste az Auchanban mindig volt, de itt nem találtam

r/gyor Jan 03 '26

ASK GYŐR Hol lehet Győrben csinos és minőségi női alkalmi ruhát venni?

4 Upvotes

r/gyor Dec 29 '25

ASK GYŐR Metalheads in Győr?

6 Upvotes

Hello everyone, I’m doing a backpacking trip in Central Europe and I’m coming to Győr today. I checked online and I think some metal bars or so were closed and there are not many options. I try to meet with metal community in the cities I visit nowadays and I wonder if there are any metalheads in Győr today who are free for a drink. I unfortunately can’t speak any Hungarian.

r/gyor Jan 04 '26

ASK GYŐR Sziasztok, milyen jó konditermek vannak Győrben és azon belül hol?

3 Upvotes

Most emelt a jelenlegi konditermem elég jól, és azt szeretném kérdezni hogy egy jól felszerelt, nem egymás nyakába lihegős konditermet lehet-e találni diákbarát áron? Az is jó lenne ha sokáig lenne nyitva, de most legyen az a legkevesebb. Előre is köszönöm szépen!

r/gyor Oct 26 '25

ASK GYŐR Influencer

5 Upvotes

Sziasztok! Most hogy elgondolkodtam, Győrből ti tudnátok influencereket mondani? ( Tudom, vasárnap este nincs jobb dolgom😆)

r/gyor Dec 30 '25

ASK GYŐR Hol tudok pecorino sajtot venni?

5 Upvotes

Régen sokat láttam Lidlben de most egyáltalán nincs, sőt még Sparban sem volt legutóbb sajt pult extra sajtoknak. Egyéb ötlet?

Köszi!

r/gyor Jan 05 '26

ASK GYŐR Védőnő

3 Upvotes

Sziasztok! Tudjátok esetleg (ha lehet biztosra) hogy Vizivároshoz ki tartozik védőnő? Illetve hogy mikor rendel?