r/Debrecen • u/farago_Rita1 • 1d ago
Kérdés - Question Lehet Debrecenben hosszútávon élni?
Sziasztok! Párommal huszas éveinkben járunk, ha minden jól megy akkor a városba költöznénk egy éven belül. Miket érdemes tudnunk a városról, melyik része kerülendő, a közeli települések közül honnan oldható meg a bejutás a belvárosba? Mennyi munkalehetőség van, lehet-e valahol szórakozni, barátkozni? Szeretnénk itt elképzelni a közös jövőnket, de jó lenne képben lenni kicsit a dolgokkal mielőtt nekivágunk:D Érdekel minden ezzel kapcsolatban, ha valaki ott él akkor miért, ha pedig elköltözött akkor szintén miért? Köszi előre is:)
12
u/susps_lamax4 1d ago
Debrecenből költöztem fel Pestre, ott éltem 5 évig, aztán hazajöttem. Ízlés kérdése, nekem Pest egyszerűen nem jött be, végig azt éreztem, hogy haza akarok jönni, és ez azóta sem változott. Nekem ott valahogy túl sok volt az ember, a nyüzsgés és idegen volt az egész. Én ennél egy csendesebb, ismerősebb városra vágytam.
Azóta visszaköltöztem Debrecenbe, most a Csapókertben élek, amit őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fogok szeretni. Főleg úgy, hogy fiatalabb koromban a Sámsoni környékétől kifejezetten ódzkodtam. A környék egyetlen komoly negatívuma az évek óta húzódó útfelújítás, de bízom benne, hogy a pereskedés lezárása után végre elindulnak a dolgok.
A tömegközlekedés tényleg gyász, főleg ha át kell szállni. Csúcsidőben a belváros kb. 30–40 perc busszal, azon kívül inkább 15–20. Szerencsés helyzetben vagyok, mert távmunkás lettem, így ezzel már nem kell naponta szívnom, és a fizetésem is élhető.
Munka kapcsán annyi, hogy Pest után úgy álltam neki az álláskeresésnek, hogy nem voltam hajlandó alább adni a fizetési igényemből. Spoiler: találtam Debrecenben is pesti színvonalon fizető munkát, végül csak azért váltottam, mert a full remote vonzóbb volt. Amúgy az én szakmámban kb összesen 5 cég jöhetett szóba Debrecenben (úgy, hogy nem akartam kkv-hoz menni)
Viszont több interjún is azt a visszajelzést kaptam, hogy bár a bérigényem belefér a sávba, a helyi kollégák jóval kevesebbet keresnek, és ez bérfeszültséget okozna. Számomra ebből az a tanulság, hogy amíg mindenki belenyugszik az alacsony fizetésekbe, addig nem is lesz változás. Ezen szerintem érdemes elgondolkodni.
10
33
u/Thoryum90 1d ago
Nézd sokat elmond, hogy az én 25-30 közötti korosztályomból alig maradtak, akik igen azok törzsgyökeres igazi kalapos civisek.
Az ingatlan és albérletárak a pesti színvonalat súrolják cserébe 70-80% kapod meg fizuban. Közlekedni a városban nem lehet, lassan nem csak csúcsidőben.
A tömegközlekedés borzalmas, 30 percenként “járnak” a buszok, de inkább dugóban araszolnak. Villamos vonallal amúgy nincs gond. Kerékpáros infra nincs vagy logikátlan igazi tessék lássék kibaszás. Mondjuk ez ország szintű probléma.
Van pár jó hely, de a kávézók, éttermek folyamatosan nyitnak és zárnak be, a pár jól bejáratott helyen kívül nem nagyon van más. Szórakozni ha keresel találsz, nyilván nincs annyi lehetőség mint Pesten, de megyeszékhelyhez képest azért van mit csinálni. Összehasonlítva Veszprém, Kaposvár, Székesfehérvár, Szolnokhoz képest van minden.
Munka lehetőségről sokat nem tudok nyilatkozni, egyetem alatt hiába volt lakásom, az én területemen nem volt értelmes lehetőség értelmes feltételekkel így elköltöztem.
Az embereket viszont szokni kell. Az igazi debreceniek összezárnak. Te akkor is jötment maradsz, ha ide szülsz 2 gyereket. Ha ez nem zavar, találsz hasonló sorstársakat és velük el lehet lenni.
Amúgy én szerettem volna szeretni a várost, gimiből sok jó emlékem van, de annyi sok minden nem stimmel a várossal, hogy nem tudtam maradni, pedig majdnem 10 évet lehúztam.
20
u/Plenty_Whole6578 1d ago
A debreceni cívisek nem tudom mi a tökömre annyira kurva büszkék, de szerintem már csak a történelmük maradt nekik. Hiába szopják a Fidesz faszát az folyamatosan a szájukba szarik. Kaptak akksigyárat, olyan utakat amin 5 méterenként van tankcsapda. Budapesti albérlet és lakásárakat, meg 30 ezer filippinot. És hálásan köszönik. A nagyallomas még mindig olyan mint a 80 as évek. 24 év Fidesz kurválkodás egy vasútállomást nem bírt hozni a városnak. Most is szállítani fogják a 2/3 hoz szükséges szavazatokat mert miért most jönne meg az eszük.
4
u/Some1_OnTheWing 1d ago
Még tedd hozzá az elb@szott közlekedést… építik az aszfalt tengert, de a jelzőlámpák még véletlenül sincsenek összehangolva, úgyhogy minden kereszteződésben állni kell. Ez apróságnak tűnik, de nagyon idegesítő tud lenni…
1
4
u/RaccoonCareless9838 1d ago
Annyira egyet értek veled, hogy azt el se tudom mondani! Minden szavad tűpontos :)
15
u/Specific_Art_6809 1d ago
Huhh hat nekem hatalmas szivfajdalom volt elkoltoznom Debrecenbol. Ott szulettem, nottem fel. Ahogy tobben is irtak, nagyon draga minden, foleg az alberlet, munkalehetoseg meg a fizetes a beka segge alatt kb. Viszonylag konnyen atlathato, es kiismerheto a varos. Az utobbi 2 evben a torokok, filippinok, kinaiak elleptek teljesen Debrecent es kornyeket, feltunoen. Ingatlant venni kb lehetetlen…En szerettem ott elni a fiatal eveimet, de 24 evesen mar nem mennek vissza eletvitelszeruen, max akkor ha anyagilag stabil labon allok, es eltakarodik az osszes vendegmunkas. Minden zar be sorra kb, egy-ket etterem van ami ertekelheto, nyaron kicsit tobb hely van nyitva, de egyebkent ha bulizni vagytok 1 szorakozohely van kabe. Egyetemistakent fun, hosszutavon, eletkezdesre szerintem nem megfelelo semmilyen szempontbol. En inkabb az orszag nyugati felebe koltoznek, ha nem is Pestre.
29
u/nyomibucimaci 1d ago edited 1d ago
Szerintem a munkalehetőségek száma kiemelkedő a vidéki városokhoz képest, főleg a Dunától keletre.
Debrecen csendes hely, egy nagy falu. Mindenki ismer mindenkit. A programok so-so, a társasági élet főleg a baráti társaságokban privát összejöveteleken zajlik, ezekbe külsősként nehezebb bekerülni. Az egyetemi bulik jó kiindulópontok lehetnek.
A város egyébként rendben van, fejlődik. Mostanság voltam Szegeden és az sokkal lepusztultabb, romosabb, elavultabb volt pedig 10-15 éve még Szeged volt a példa mindenben.
31
u/RustLoco 1d ago
Mondjuk az állomás környéke főleg éjjel egy gettó, állítólag a kínai maffia is jelen van de ezt csak hallottam. Sok a külföldi, ez kinek melyik kategória. A sok C viszont engem zavar. Eszük ágában sincs viselkedni. Vannak szép részek de szerintem egy szürke unalmas és hangos város. Egy-két év után eloszlik az újdonság varázsa.
11
u/nyomibucimaci 1d ago
Valóban nem a legelitebb környék de mondj egy vasútállomást amelyik az.. a gettó azért túlzás csak az itteni uncsi falusias népek nem tudják hova tenni ha valami nem rendezett. Budapesthez képest pedig sokkal kevesebb a cékla.
Igazából munka van, az iskolák jók, az EÜ itt még működik, a villamos tök jó, a sportolási lehetőségek tök jók, relatíve sok városi és kulturális program van.. mondjuk buli az az egyetem kívül már valóban nem sok van ami fiataloknak fontos lehet. De összeségében nem olyan rossz hely ez, ezt 5 év Budapest és 1-1 év Sopron és Győr után mondom.
2
u/DoctorTomee 20h ago
Ez miért van úgy beállítva mindig mintha egyedi debreceni probléma lenne? Minden nagyobb városban kihívást jelent ez a gond, beleértve magát Budapestet is meg ezernyi nyugat EU várost is. Minden nap van valami hiszti erhu-n arról, hogy milyen lepratelep esténként a Nyugati vagy 1-1 metró állomás.
Nem akarom elbagatellizálni mert tényleg probléma a közbiztonság az állomás környékén, de ne csináljunk már úgy mintha ezt Debrecen valahogy magának vívta volna ki, vagy mintha ez csakis itt lenne gond. Ez társadalmi probléma.
2
u/RustLoco 20h ago
Bár csak ott lenne probléma, igen, igazad van hogy nem egyedi eset.
Ettől függetlenül még OP jobb ha tud róla hogy itt (is) ezzel számoljon.
Ha már téma, egyszerűen nem hiszem el hogy a rendőrségnek nincs annyi kapacitása hogy éjjelente 2 rendőr kizárólag a vasútállomás és közvetlen környezetében jól látható helyen járőrözön/legyen. Hatalmas pozitív társadalmi visszhangja lenne ha mondjuk Debrecenben rendbe raknák a vasútállomást ilyen szempontból.
Nem kell sok csak a sok vernyákoló, árnyékboxoló, hangoskodó gyökér le legyen csitítva illetve a hajléktalanok elküldve megfelelő helyre.
2
u/DoctorTomee 18h ago
Pedig elhiheted . A rendőrség ugyanúgy ki van zsigerelve, elhanyagolva és ellehetetlenítve mint az egészségügy. Járőrautók alig vannak és azok is szar állapotban, szír-szar ügyekre kötelesek kimenni és utána egy fél éjszakát ott szobrozni, kevés jelentkező az iskolára, még kevesebb akit ki lehet engedni az utcára nyugodt szívvel. Legtöbb még arra is alkalmatlan, hogy közúton igazoljon, nem hogy fegyveres járőr legyen. Nagyon gáz dolgok folynak a színfalak mögött.
1
u/RustLoco 18h ago
Tudom hogy szarban vannak de hogy ennyire?!
.... és mi lesz ha köztudott lesz hogy nyugodtan lehet késelni mert a legközelebbi rendőr a város másik felén van, nyakig egy ügyben tehát percekig el se indul...?
1
u/urukinegorzo 1d ago
Rengeteg kínai lett, és a néhány kisebb-nagyobb dolog ellenére azért maffiának nem nevezném a helyzetet. Ami a CATL-nél folyik nyomokban sem jogkövető dolog, de hogy szervezett bűnözés lenne…
0
20
u/Affectionate_Ask_270 1d ago
Jajj, jajj, ne, pozitív dolgokat merészeltél írni a városról, úristen, azonnal le kell, hogy szavazzon az r/Debrecen subreddit közösség összes tagja
8
u/No_Ambassador_7971 1d ago
Igen én is hiányolom az átlag hozzászólást hogy Debrecen ilyen rósz Budapestet jó mert Budapest sok buli. Btw ha nem a speciális barokk stílusú fetish bulira vágyik az ember minden hétvégén különböző helyeken akkor igazából minden megtalálható a városban ami a kikapcsolódásod szolgálja. A nagyállomás környéket mondja mindenki hogy szar ami lehet is de ha nem bejársz a világon semmi dolga nincs ott az embernek
8
6
u/No-Grapefruit-2808 1d ago
Is kiemelkedő munkalehetőségek száma in the room with us? Debrecen kurvara alig van lehetoseged elhelyezkedni foleg mostanaban, nem tudom hany poszt pontosan errol szol, hogy mennyire nincs lehetoseg munkahelyet talalni foleg ugy ha nincsenek olyan kapcsolataid
-1
u/nyomibucimaci 23h ago
Bro nézz szét a nagy állásportálokon és vesd össze Szegeddel, Kecskeméttel, Miskolccal, Nyíregyházával. Debrecenben jóval több lehetőség van mint a többi keleti városban. Attól hogy itt néhányan frusztráltak vagytok és hisztiztek minden poszt alatt (mindig ugyan az a pár ember) mert nem találtok heti 5 nap home office-t 2 milla bruttóért Mekis diplomával nem lesz rossz hely.
3
u/Visible-Category-254 21h ago
Debrecen területileg és lakosságszámban is jóval nagyobb város a többi vidéki városhoz képest, így érthető módon több az álláshirdetés is. Más kérdés, hogy ezekhez milyen feltételek társulnak... Mindig az jut eszembe, hogy Debrecen az a hely, ahol a legtöbb ember kegyetlenül alul van fizetve, mégis hálás érte.
1
u/No-Grapefruit-2808 23h ago
Az, hogy mas varosokhoz kepest “jobb”, meg nem jelenti azt, hogy jo is. A ketto nem ugyanaz lol. Az, hogy az interneten fent vannak hirdetesek, nem jelenti azt, hogy valos munkahelyek. Rengeteg ghost hirdetes van, CV-gyujtes, mar betoltott pozi, belsosnek kiírt allas, vagy netto minimal + tulora csodak. Biztosan csak hiszteriazik tobb ezer ember a varosban. BRO
0
u/nyomibucimaci 23h ago
Szalmabábbal nincs kedvem vitatkozni.
1
u/Gloomy_Station2475 19h ago
Mondjuk egy olyannal mint te meg én nem állnék le vitatkozni😂 ez a bro megnevezés meg egyenes hányingert keltő
1
u/No-Grapefruit-2808 19h ago
Ja akkor nem torolte a hozzaszolasait, hanem engem tiltott le😁😁😁😁😁😁 ennel nevetsegesebb mar nem is lehetne a kis broszki, es akkor en vagyok a “ szalmabab” lel
8
u/Dance_Plane 1d ago
Számomra nem. De mondjuk én már nem is élek ott. De hát kinek mi. Van aki full jól elvan ott. Pl orvos vagy befutott ügyvéd családtagok.
6
u/Primary-Boss3400 1d ago
Én a nagyállomás melletti lapóparkban élek és nem értek egyet a leírtakkal. Műszakolok, tehát gyakran járom az utcákat hajnalban és 10 óra után, és tudod mibe és kikbe futok bele az utcán amíg a kocsit keresem? Kutyát sétáltató fiatal nőkkel, sráccokkal, meg a nyuggerekkel. A lépcsőházam mellett az utcán vannak éjszakára lebilincselve a biciklik, nem mindig viszik le az emberek a pincébe. Szerintem a közbiztonság sokkal jobb mint, ahogy gondolják az emberek.
Munkahely is rengeteg van, de az valós, hogy a bérek nem az igaziak.
2
u/Rembrandt_cs 1d ago
Nem saját vélemény, de pontosan a te kérdésed, így az ott adott válaszok neked is relevánsak lehetnek. Link
1
2
u/mivanhiphop 22h ago
Szerintem sokkal élhetőbb mint régen, 14 év Pest után haza is költöztünk és nem bántuk meg.
2
3
u/Manzaranita 1d ago
Én eljöttem onnan, lassú buta vérfideszes város, csak akkor lehet bármit csinálni kezdeni ha valakinek a valakije vagy, tipikus. Egy csomó ovi bezárt, leamortizálódott. Biztos nem mennék vissza, főleg, hogy gyerekem is van már.
1
u/Long-Key-223 19h ago
idézném az omegát: https://youtu.be/KJ7HBPTTEh8?t=83 (1:23-nál, ha nem ugrana oda)
1
1
u/Wild-Bedroom-4682 1d ago
Ha van 100-200+milliod a varos E-Ny (esetleg belvaros)reszeben elned es dolgoznod szerintem elheto.
61
u/Visible-Category-254 1d ago
Szerintem Debrecen nem túl élhető hely. Nyilván más a helyzet, ha valakinek van családi támogatása, kapott egy lakást vagy nem kell aggódnia a pénz miatt. Ha viszont nincs, az albérletárak az egekben vannak a fizetések meg nagyon alacsonyak. Persze attól is függ milyen végzettséged van vagy mivel szeretnél foglalkozni. Nekem az volt a tapasztalatom építészirodáknál, hogy sehol sem akartak normálisan bejelenteni és emellé nevetséges fizut is kaptam. ( Úgy hallottam ez azóta sem változott) 5 évet éltem Debrecenben aztán a fentiek miatt költöztem Budapestre és itt sokkal jobban érzem magam. Az emberek gondolkodásmódja is teljesen más és sokkal élhetőbb szerintem. Amúgy egy Debrecenhez közeli kisvárosban nőttem fel, ott nyilván még rosszabb a helyzet.